2000-ben csodálatos két hetet töltöttünk a Yucatan félszigeten. Azóta is visszavágytunk, de azzal a gondolattal, hogy az akkor kimaradt látnivalókat is bejárjuk. Erre 40. házassági évfordulónk apropóján jött el a lehetőség, amikor is Mexikóvárosból indulva Teotichuacan, Monte Alban, Palengue meglátogatása után jutottunk el újra Uxmalba, Chichen Itzaba, miközben a mexikói tájból és folklórból is bőségesen merítettünk.
Hazaérkezésünkkor, miután sikerült az időeltolódás és a fáradtság leküzdése után megkezdeni a képek és a videó feldolgozását, azt tapasztaltam,hogy nem igazán adják vissza önmagukban az élményt, ha nincs magyarázó szöveg mellettük. Megpróbálom most ötvözni a dolgokat, kiderül mi sül ki belőle.
Nagyon vártuk ezt az utat és elmondhatjuk, nem is csalódtunk.Az utazás a reptéren azzal kezdődött, hogy kiderült, 41 főből áll a csoport. Ez kissé megijesztett minket, mostanában ritkán fordul elő ekkora létszám. De mint az úton minden, ez is bejött, hiszen a gárdával az égvilágon semmi probléma nem volt.
Londoni átszállással repültünk Mexikó Citybe, és a londoni érkezés már adott egy különleges élményt! A csatorna fölött átrepülve összefüggő felhőréteg volt, nem lehetett belőle semmit sem látni. Majd egy éles vonallal véget értek a felhők és London ragyogó napfénnyel fogadott. Ennek örömére a gép egy kört írt le a belváros fölött, ilyen csodálatos városnézésben ritkán lehet része a halandónak.
Aztán jött 12 óra repülés ami azért nem könnyű, de valamit valamiért.
Rendben megérkeztünk, majd buszoztunk a szállodába, amely közvetlenül a főtér melletti utcában volt, mintha a Szalay-Szemere sarkán lenne a Kossuth térnél. Csak az a rengeteg állig felöltözött, pajzsos rendőr! Idegenvezetőnk megnyugtatott, ez egy rendőrállam, lesz ennél több is (szerencsére nem volt).
Ahol a Zocalo felirat alatti Plaza szó végzodik, ott volt a szálloda.
Az első napi program rögtön ütős volt. Kezdődött a guadalupei Szent Szűz bazilikákkal, igen többes szám,mert van a régi és egy új.
A régi ma is múködik, de a képet, mely a jelenéskor az azték férfi ruhájára vetítődött, már az új templomba vitték át. Az azték város valaha egy szigeten állt, a mai város a tavak feltöltésével épülhetett, ennek megfelelően eléggé süllyednek az épületek, így itt is látszik, hogy a függőleges milyen relatív. Néha a veszély elhárításáig be is kell zárni, most szerencsére látogatható.
Az új templom 1976-ban épült, állandóan mise van, ezért a szent kép az oltár mögött van elhelyezve úgy, hogy a látogatók a mise zavarása nélkül alulról egy mozgójárdáról nézhetik a képet.
Már itt találkoztunk az utunkat végigkísérő árusok hadával, akik minden létező és nem létező dolgot a nyakunkba akartak sózni. De ez még csak a kezdet volt.
Az út a város északi részén vezetett, ahol sok szépséget nem lehetett látni. Maga a város az agglomerációval 23-24 millió lakosú, ma már szinte teljesen ellepi a környező hegyek oldalait az egyhangú, szürke, kicsi, lehangolóan zsúfolt lapos tetős házakkal. A világ leggazdagabb embere mexikói, de azokat a lakókörnyékeket hermetikusan elzárják, saját hadseregek védik. Ezek láttán meg is értem. A nagy ellentmondások országa.
Következő állomásunk a híres régészeti helyszín, az aztékok nagy piramisvárosa Teotihuacan volt. A Hold és a Nap piramis, valamint a kettot összeköto út mentén lévő piramisok sora már sejtette, hogy milyen fantasztikus élmények sokasága vár ránk. Aztán jöhetett az első piramis, a Nap piramisának meghódítása, 65 méter magas és meredek, nagyon magas lépcsőkön lehet felmászni a tetejére. Nem gondoltam volna, hogy ez megállásokkal, levegőkapkodással együtt sem tart 10 percig. Persze fenn azért kellett ugyanennyit pihenni, de óriási látvány az egész terület és a környezete.
A Hold piramis és a halottak útja részlete:
A piramis a Nap piramis tetejéről:
A Nap piramis:
És a napnak még itt nem volt vége, következett mexikóvárosi élményeink egyik legnagyobbika, az antropológiai múzeum. Itt vannak az összes archeológiai területen talált értékes leletek eredetijei egy emészthető, nagyon jól rendezett kiállítás keretében. Természetesen minden az eredet elképzelésekkel kezdődik, hogyan került az ember az amerikai kontinensre, majd a különböző korok és tájegységek leletei külön-külön. Gyönyörű kiállítás, óriási élmény. Csak egy két dolog ízelítőül:
Az azték naptár (mivel nem lett világvége, most kezdődött az 5. ciklus 14400 éve)
Pacal király sírjában talált jade halotti díszek (Palengue felíratok piramisa)
Chac Mol (áldozati szobor, Chichen Itza harcosok piramisa)
Következő napunk dél felé vezetett, nagy megkönnyebbülés volt, hogy ez a rész sokkal rendezettebb, barátságosabb mint az előző napi. Az egyetemi negyed épületeit és az olimpiai stadiont néztük meg, melyeken a mexikói monumentalizmus alkotásai szerepelnek. Az UNAM a legnagyobb mexikói egyetem, független az államtól, saját önkormányzattal és komoly politikai szerepkörrel. A tiltakozások zöme innen indul és nagy felfordulásokat tud okozni. Ma mitegy 320 ezer fő tanul az egyetem fakultásain. Az olimpiai stadiont is ők használják, állítólag belül elég lepusztult, de ez kívülről nem látszik.
Az egyetemi könyvtár épülete:
Az olimpiai stadion Ribera domborművei:
Irány Taxco az ezüstváros. Már a megközelítés is lélegzetelállító, a városka egy hegyoldalon kúszik fel teljesen beépítve a domboldalt, a hegytetőn nagy Krisztus szoborral. A parkolóból egy szűk kanyargós kis utca vezet fel a főtérre, boltok mindenhol és közben vigyázni kell, hogy az autók, motorok el ne üssenek.
A főtéren az első platareszk (mexikói barokk) templom homlokzat, benn az első aranytemplom, ahol minden olyan díszes, hogy csak kapkodtuk a fejünket. Ehhez jön az aranyfüst borítás. Ha nem lenne meseszép, azt mondanám geil.
Ebéd egy városra nézé nyitott oszlopos étteremben, mariachi zenekar szombreróban, mexikói Szentendre. Aztán a főtéren belefutottunk a helyi nyugdíjasok jubileumi találkozójába, ahol önfeledten táncoltak, mulattak a szépkorúak (meg a vihogva közéjük keveredett épp iskolából jövő kislányok). Na itt már mindenki elcsábult, a kalapok és ezüstékszerek növelték a csomagot és apasztották a pénztárcát.
Visszafelé még rövid látogatást tettünk Cuernavacaban, itt volt Cortez első haciendája, aztán fél Mexikó az ő birtoka volt. Itt is templom, főtér, Cortez palotája és nagyon rövid idő sötétedésben.
Kati mindenesetre bosszankodhatott, hogy neki miért nem fejlődik így a strelíciája
A harmadik nap elkezdődött a csomagolás. Vége a boldog békeidőknek, ezután Cancunig minden nap máshol alszunk. De még elöttünk a belváros megtekintése, a Zocalo, minden mexikói város téglalap alapterületű főtere, a főtemplommal, városházával, elnöki palotával, elmaradhatatlan árkádsorral valamint a nyüzsgő tömeggel, akik oda vannak a lufikért.
Mexikóváros főtere pontosan a régi azték főváros Tenochtitlan főterére épült, az ott álló piramisok kövét használva az első épületekhez. A metró építése kapcsán ütköztek a nagy piramis alapjaiba, ez ma a felszínen megtekinthető. A szigetre gát vezetett, ahol Cortez és Montezuma eléször találkozott, ott ma kórház van, a falán tábla: "E helyütt született szenvedés
és dicsőség árán a mesztic nép". A főtemplomban folyamatosan miséznek, ezért a főoltára elöttünk rejtve maradt.
A főtemplom homlokzata:
Az elnöki palota épületében Ribera monumentális falfreskói a mexikói történelem tablói, itt nem rombolták le, mint a Rockefeller centerben. Van rajta mindenki aki él és mozog, Montezumától Zapatán át Marxig, még Frida Kahló is. A többi képen a különböző törzsek szokásai, foglalkozásai, népviseletei. Gondolom itt tartják a történelem órákat.
Az azték főváros Montezumával és piramisaival Ribera freskóján:
Nagyjából ennyi ez a nagyváros, nem biztos, hogy a kedvenc látnivalóink sorában előkelő helyet kaphat.
Boszra pattantunk és elindultunk az új kalandok felé.
