Elkezdődőtt a nagy utazás. Pontosan azon az úton haladtunk eleinte kelet felé, ahol Cortez jött, csak ő ellenkező irányból. A kivezető út ezen része Mexikóvárosnak már sokkal szebb arcát mutatta, mint az
északi, olyan kertvárosi jellegű. Kerestük a vulkánokat, de mint kiderült, azok csak a napi végcélunk Puebla határában, majd 100 km-re vannak. Puebla egy színtiszta spanyol város, ugyanis ennek nem volt indián előzménye, ezt ők alapították az 1500-as években. Ennek megfelelően egy aranyos belvárosa van, mely a délszaki spanyol városokra hajaz.
A helyi domonkos templom itt is fantasztikus, a rózsafűzér kápolna az aranytemplom sorozat egyik gyöngyszeme.
A templom főoltára:
A kápolna oltára és kupolája:
Másnap reggel indulás elott végigfutott a csapaton a kérdés: láttátok a vulkánt? Kiderült, hogy a 8. emeleti ablakból ragyogóan látszik a Popocatepetl füstölgő krátere. Majdnem leszakadt az emelet, az egész csoport tódult fényképezni. Én csak videóztam, majd ha sikerül megfelelőn megvágni, akkor lesz ez látható. Gyönyörű fehér pamacsokat lövell folyamatosan, ami kiválóan mutat a ragyogó kék égen.
Íme az eredmény:
Reggel menetrendszerűen tovább indultunk, és még mindig jó darabot keletnek Veracruz irányába (itt kötött ki Cortez ) és a préri közepén 3000 méter tengerszint feletti magasságban egy kis, kifejezetten a turistáknak létrehozott parkban csodálkozhattunk rá ennek az éghajlatnak a flórájára:
Most már letértünk dél felé és megérkeztünk napi célpontunk Oaxaca ( ejtsd: oahaka ) városához, amin áthaladva a mellette és felette 500 méterrel magasodó hegytetőt vettük célba, melyen található Monte Alban archeológiai területe.
Ez egy mesterségesen elegyengetett hegytető, ahol, mint a térképen is látható, rengeteg piramis épült két időszakban, az első 500 és 700 között, majd a második ciklus 900 és 1200 között,végül aztán ugyanúgy otthagyták, mint a többit. Ezen a vidéken 12000 év óta folyamatosan élt ember, jelenleg is a zapoték indiánok földje.
Volt mit megmászni, bár ezek kisebbek, mint a teotichuacaniak, de az összes bejárható, ez általam meg is történt. A pólóm csak Budapesten a mosás után száradt meg.
A délután még hátralévo, világosban eltölthető részét a belváros megtekintésével múlattuk ( rohantuk végig ), benne a domonkos templom aranykápolnájával, ami , milyen az emberi gyarlóság, már nem is keltett olyan ámulatot, pedig szerintem ez a legszebb a látottak közül, mert itt sokkal jobb arányban van a díszítésben a dekoráció, az arany és a fehér.
A templom homlokzata:
Az aranykápolna mennyezetének részlete:
Igazi látványosság volt a piac, a szokásos zsúfoltság és a tömeg, de nagyon sok számunkra ismeretlen egzotikus zöldség és amiket ismerünk is ( banán, bab, paprika, kukorica ) fajtagazdagsága. Láttunk igazi csemegét is, találjátok ki mi ez?
Ez bizony pirított szöcske, a fóliában egy adag. Volt egészben, porítva, chilivel, csokoládéval és minden egyéb ínyencséggel. Nem kóstoltuk meg.
Meglátogattunk egy csokoládé manufaktúrát, ahol a kakaóbab pörköléstől bemutatták a finomságok készítését, természetesen az ottani divatnak megfelelően mindennel ízesítve ( ma már itthon is divat ). Na ezt megkóstoltuk, majd mentünk vacsorázni és utána egyre szorosabb barátságot kötni a társaság arra érdemes részével. Azt akartam csak érzékeltetni, hogy nagyon fogyott a pálinka.
Ez volt az aznapi szálloda, csodálkoztok, hogy jól éreztük magunkat?
Reggel még Oaxacaban megálltunk egy újabb látnivalónál. 2000 éves mocsári tölgy, közel 60 méter kerületű, 42 méter magas. Talán a csoport összefogódzkodva körülérné, de be van kerítve, mert különben a holnapot sem érné meg.
Itt láttunk még két különleges növényt:
Ezt nemes egyszeruséggel úgy emlegetik: az öregember golyója.
Erre meg mindenki fogadni akart, hogy műanyag és úgy van ráakasztva, de nem.
Na mentünk tovább vagy egy-két kilométert és csodák csodája, mintha tudták volna, hogy pótlásra van szükség betértünk a pálinkafőzőbe. Itt főzik az agavéból a tequilát, illetve a mezqualt, mert csak az eredeti tájegységé a tequila elnevezés, a többi mezqual, egyébként ugyanaz. Feltöltöttük magunkat és a készleteinket.
Aztán rájöttünk, hogy milyen jó is az ellazulás, mert egy egész napos szerpentines buszutazás
várt ránk Tuxla Gutierrezig. Itt egy Holiday Inn fogadott minket, persze már sötétben.
Következő nap ennek a kimondhatatlan nevű városnak a tőszomszédságában az út egyik csúcspontja várt ránk, a Sumidero kanyon. A folyó itt egy közel 1000 méteres mélységű sziklahasadékot vájt ki és ezen csónakkal viszik át a szerencséseket, a csónakok, ha nincs éppen látnivaló, meg amíg oda nem értünk úgy 30-40 kilométeres sebességgel repesztenek, ami önmagában is élmény. Azt nem sikerült megfejteni, miért kell mentőmellény, mert veszélyhelyzet a közelben sincs, igaz, a vízben láttunk krokodilt. Ha csak azért nem, mert
nem szereti a Fidesz színű műanyagot. Szóval a természeti szépséget nem igazán lehet érzékeltetni sem fényképen, sem videón, de csodálatos élmény végigutazni a kanyonon. Láttunk gémeket, pelikánokat, kormoránt, keselyűt (éhesek maradtak, mert egyikünk se áldozta fel magát), mint írtam már, krokodilt és a végén egy gyönyörű fátyol vízesést. Meg sajnos sok-sok szemetet, ami elgondolkoztató. A kandeláber kaktuszok a függőleges sziklafalon függőlegesen nőnek, töménytelen mennyiségben. Itt még fénykép is készült
rólunk, igaz a beszálláskor, mert kifelé a hajunk nem állt már ilyen rendezetten (de nem az égnek! ).
Egyébként Chiapas állam címerében pontosan ez a kép szerepel:
Néhány madár:
A fátyolvízesés:
A kaktuszok:
Szerencsére ez a kosz csak a lelassuló folyásoknál gyűlik össze és dicséretükre legyen mondva folyamatosan igyekszenek eltávolítani. Láttuk!
Majd újabb jókora buszozás után San Cristobalba érkeztünk. Itt a város határában cserbenhagyott a buszunk, valamilyen cső eleresztett és a busz azt mondta, megállj. De még ez is teljesen tisztességes volt tőle, mert már a városban jártunk. A szervezésre jellemző volt, hogy 5 perc alatt ott volt értünk 11 taxi, melyek bevittek minket a szállodába.
Következett a városnézés és az utána lévő program sem maradt el, mert egy svéd csoport busza éppen
pihent aznap délután és kölcsönkérték ( pontosan olyan volt mint a mienk, még festésre is ).
