Barátainkkal Olaszország olyan szegletébe utaztunk, amely kiesik a fő turista útvonalakból és bíztunk benne, hogy ennek az országnak minden kis részecskéje maga a csoda. Nem is csalódtunk.

Utunk a Wizzair jóvoltából közvetlenül Bariba vezetett. Eddig még nem tapasztalt módon jó félórás késéssel indultunk, de ezt visszakaptuk a hazafelé úton, mert akkor már majdnem egyórás volt a késés. Ferihegy fapados légikikötője olyan ronda, hogy arra nincs kifejezés, de ezt még a késésekkel megfejelve, nem egy leányálom. Mindegy, más lehetőség nem lévén azért elérkeztünk a célállomásra.

Kocsit béreltünk, ami az eredetileg megrendelthez képest egy lényegesen jobb és nagyobb kocsiban realizálódott, egy dieseles Subaru Jeep volt, 25000 km-el és 5 l-es átlagfogyasztással. Mivel már közel éjfél volt, nem volt könnyű térkép nélkül tájékozódni  a szállodai úthoz, ennek megfelelően kóvályogtunk is eleget, de csodák csodája odataláltunk. A szálloda maga nagyon rendezett, szép nagy, tiszta szobákkal és bőséges reggelivel. Mindössze három apró probléma volt, az egyik a kocsival való megközelíthetősége, az, hogy egyetlen prospektus sem volt a szállodában ami programjavaslatokat és térképet adhatott volna és a személyzet nem túl barátságos hozzáállása.

Persze ezek minket nem igazán zavartak, mert itthon már összeállítottunk egy programtervezetet, részben az internet segítségével, részben az egyetlen, magyar nyelven elérhető bűn rossz útikönyv felhasználásával.

Első nap az egyetlen olyan látnivalót céloztuk meg, ami ennek a tartománynak a legismertebb látványossága és nagymértékben ez vonzott minket is ebbe a régióba, ez pedig a trullik vidéke, központban Alberobello falucskával. A trulli egy sajátos építészeti mód, mely a 14.-15. században alakult ki a helyi viszonyoknak megfelelően köralaprajzú házak, palaszerű kövekből kötőanyag nélkül felépített kúpszerű tetővel, mely egy díszes zárókővel van lezárva. Ebben a falucskában megmaradt belőlük igen sok és ez nagyon látványos negyedet alkot.

Már itt is megtapasztalhattuk, hogy az időjárás előrejelzés erre az időszakra pontos, mert az első három napunkra hűvös esős időt jósolt, majd a következő két napra szép időt és ez, lássatok csodát centire bejött, itt is volt egy kis eső, mely nem zavarta nagyon az élvezetet, de nem hiányzott.

A szokásos déli kávé után megnéztük még a templomot, melynek főleg a kapuja látványos.

Észrevehettük, hogy a szieszta szent dolog, mert 12-től 16 óráig csak a turista van úton, minden más pihen.

Útunkat visszafelé barlangtúrával fűszereztük. Két választási lehetőségünk volt, egy nagy barlangrendszer 3 órás túrájának végigjárása, vagy egy kisebb, a trullik kőfejtőjének beomlása kapcsán felfedezett barlang, mely egy órás program. Mi ez utóbbit választottuk Puntigamo településen.

Nagyon szép sztalagmitokat és sztalagtitokat láttunk, még ezt a borostyánszerűen áttetsző különleges cseppkövet is. Persze egy barlang látványát fényképen nehéz visszaadni, de nagyon látványos és főleg emészthető volt, fizikailag is.

Útunk folytatása két tengerparti település meglátogatása volt. Addigra már az idő is sokkal kellemesebbé vált, helyenként még napsütés is melegített minket a látványon kívül.

Első állomásunk Monopoli volt, erődje, katedrálisa és tengerpartja okán.

Következő állomásunk Polignano település volt, itt csak néztünk és csodálkoztunk.

Persze egy tengerpart nem is lehet meg esküvő nélkül és a Modugno szobor ehhez ideális háttér, ekkor már túl voltak a tengerparti fotózkodáson, de ott hagytuk a profi fotóst érvényesülni.

Mivel már késő este volt, beültünk vacsorázni egy pizzériába, ahol mi voltunk az egyetlen fizető vendégek akkor. Később már tudtuk, hogy ez nagyon korai időpont nekik, de ehhez kellett egy- két nap tapasztalat. Mint kiderült, itt ettük utunk legjobb pizzáját, vékony tészta, kiváló feltét és egy nagyon látványos nap méltó befejezése. Már csak a hazaút és a szálloda megtalálása volt a feladat, de sikerült, méghozzá elsőre! Az egész napi út nem volt több 150 kilométernél, ezért is fért bele ennyi minden. Ezen a napon két előre tervezett napi programot összevontunk, az utolsó napi program így ráadás lett. Nem kellett ringatni egyikünket sem, fárasztó, de gyönyörű nap volt.

A második napon észak felé vettük az irányt a tengerparton. Mivel az időjárás kegyes volt délelőtt. ezért a tengerparti kisváros, Trani lett az első állomásunk. Az óváros egy szép kis öböl partján terül el, ahol valami ünnepi készülődés volt, de nem igazán tudtuk, hogy mi várható. Az öböl tenger felöli részét uralta a katedrális, ez azonban a kis csapatnak túl messze volt, így egyedül indultam – szerencsémre – a felfedezésére.

Ahogy az öböl partján közeledtem a templom felé, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a tenger felől várnak valamit, oda vonult a katonazenekar és a díszruhás papok menete, meg a tömeg.

Éppen odaértem a templom elé, amikor ágyúdörgés jelezte, hogy kezdődik, mint kiderült zarándok Szent Miklós ünnepe. Egy feldíszített csónakon érkezett gondolom az ereklyéje, azt kísérték az eléje siető hajók és vagy 10 percig tartó ágyútűz és fényes nappali tűzijáték, majd a parton egy körmenet szerű felvonulás.

A templom mögött van a városka erődje, ezek mind egy kaptafára készült súlyos, tömör vastagfalú,  bástyákkal szegélyezett épületek a tenger felőli támadások elleni védekezésre koncentrálva. Szépen fel vannak újítva, ezért rám nem is voltak nagy hatással. Maga a katedrális puritán belsővel bír, ha nem lett volna kiírva, bizony máshol kerestem volna  a katedrálist. Viszont van egy érdekes altemploma, egyenesen két szertartástérrel egymás után, ezek nyilván az első templomok maradványai köré épültek, szép oszlopsorokkal és ereklye gyűjteményekkel.

Következő állomásunk Castel del Monte volt.

Nagyon hirdették, mint különleges látványosságot, amiből nagyjából a képen látható a lényeg. Nyolcszögletű és belül is minden a nyolcas szám szerint elrendezett, de szinte csak a falak vannak belül, II Ferdinánd, az építtető családfa ábrája a legnagyobb látványosság.

Ezután elindultunk a lányos programra, a Molfetta határában lévő outlet meglátogatására. Ez volt utunk legnagyobb csalinkázása, sehogy se sikerült a jó utat megtalálni. Tettünk egy-két komoly kört, míg a helyes irányba sikerült kerülnünk. Sok sugárirányú út ugyanis Bari körül, de nincs átjárás közöttük, csak a város határában, így mindig nagy távokat kell megtenni, hogy a megfelelő útra kerüljünk. Na de csak megérkeztünk. Olyan mint a budaőrsi, csak szerintem kisebb. Legnagyobb megrökönyödésünkre fél óra után a lányok azt mondták, menjünk tovább. És nem vásároltak semmit!

Mivel még csak olyan öt óra felé volt, találomra bementünk a Bari közeli kis városkába Bitontoba. És akkor jött az olasz csoda a városka katedrálisa.

Az épület oldalsó része gyönyörű árkádos, homlokzata dísztelenebb, de a kapu gazdagon faragott ívvel hívja fel a figyelmet.

A belső térben érdekes módon két szószék is van, az egyik szebb, mint a másik, az altemplomban pedig egy épen maradt mozaikpadló részlet különleges. Mindez a 11.- 12. századból.

Szombat lévén még a vacsorázóhelyet kellett megtalálni, mert amiket a jó helyeknek mondtak a szállodában, az bizony zárva volt. Azért megtaláltuk a helyet, de nem ez volt a legjobb vacsoránk.

A harmadik napon délnyugat felé vettük az irányt. Azaz csak vettük volna, mert a sugárirányú utak ismét kibabráltak velünk. Végül az elkerülő úton megláttuk a táblát, melyre aznapi első állomáshelyünk is fel volt tüntetve. Heuréka, jó felé megyünk! Aztán többet ilyen kiírás vagy negyed órán át nem volt, ekkor már gyanússá vált a dolog, menjünk csak másik úton. Persze ennek is meglett az eredménye, ugyanis belebotlottunk egy dolmenbe, amiből itt van kettő, de Olaszországban sincs több. Nosza nézzük meg. Persze zárva, így csak a kerítésen túlról nézhettük, de valószínű belülről se láttunk volna többet.

Az előrejelzés erre a napra mondta a legrosszabb időt, mondanom se kell, nem tévedett. Zuhogó esőben kerestük és nagy nehezen megtaláltuk a helyes utat és irány Altamura.

Ebben a városkában az óváros a régi erőd falai között terül el, aki már járt arra, kicsit hajaz Taorminára, csak sokkal kisebb és nincs olyan ragyogó fekvése. Nem is ment arra Csontváry.

A látványosság itt is a katedrális.

Éppen mise volt, így nem lehetett belül fényképezni, a videóval több lehetőség nyílt, így csak a szószék és a keresztelő medence amit a képeken látni lehet.

Egy nagyon jó kávé és a feltétlen szükséges toilette valamint kis felmelegedés után elindultunk a legtávolabbi célállomásra, amelyről csak az interneten történt valami említés, az utikönyv egyszerűen negligálja. Mivel ez Olaszország, természetesen itt kaptuk utnk legnagyobb élményét, melyet a képek talán csak töredékében tudnak visszaadni.

A település neve Matera. A dél-olasz dimbes-dombos karsztvidék puha mészkőszikláiba vájt települések központja és legépebben megmaradt települése egy szűk kanyon két oldalán. Ma is részben lakott, folyamatosan hozzák rendbe és nyilván komfortosabbá teszik ezeket a fecskefészkeket, de mind felülről, mind pedig alulról bejárva tátva maradt a szánk. Még az időnkénti eső és a hideg szél ( 13 fok volt ) sem csökkentett semmit az élményeken. Természetesen itt is volt egy szépen rendbehozott főtér templomokkal és palotákkal, de ez eltörpült a látkép mellett.

Kiállításként meg lehet látogatni egy berendezett barlanglakást és a mellette lévő gazdasági helyiséget és a templomot. Bár nagyon szűkös a belső tér, ahol ráadásul a haszonállataikkal együtt laktak, azért egy-két fotó talán érzékelteti a körülményeket. Jellemző, hogy a gyerekek az ágy kihúzható részében aludtak, mert így nappal a helykihasználás jobb lehetett. Minden egy térben, a konyha, a mosdótál, a pottyantós, a karám és a szerszámok. És jó hideg.

A templom részlete

Jól átfagytunk, kicsit meg is fáztunk, de a végére kisütött a nap és a látványtól olyan jó kedvünk lett, hogy az fel is melegített, még a nap is kisütött a végére és innen már – az előrejelzésnek megfelelően – ragyogó időnk volt.

A vacsora egy kisvendéglőben volt a szálloda mellett úgy nyolc körül, mondanom se kell, egyedüli vendégek voltunk még akkor.

Az út legszebb napja volt. 

A negyedik napra maradt célállomásunk, Bari felfedezése.

Eddig csak a szállodánkat és a tangenciálét láttuk, a szálloda kertje gyönyörű, a környezete alsó Józsefváros. Az utak meglepően jók, de az útjelző táblák számunkra szörnyűek. A jelzés a sarok túloldalán van, tehát már rég cselekedni kellett volna, mire a táblához érsz. Azt, hogy egyenesen menj tovább, vagy fordulj be balra, szinte teljesen azonos módon jelzi, így számos alkalommal sikerült olasz keringőt járnunk, bármennyire is igyekeztünk. De mindenhova odataláltunk és vissza is jutottunk a szállodába.

Bariban nem használtuk az autót, mert a belváros kb. 30 perces sétára volt tőlünk. A főpályaudvar környékén laktunk, ennek megfelelően a séta első része nem volt valami látványos, de beljebb már egyre szebb épületekkel találkoztunk, magában a városban nagyjából ezek, amik említésre méltóak.

Az útikönyv szerint az egyik fő látványosság a színház. Sajnos nem volt látogató program, így az igazi élmény a külsőre korlátozódott.

Nem sikerült megfejtenünk, hogy a minden oldalon körbefutó ronda szürke ajtók mit takarnak, de hogy az összképen nem javítanak az biztos.

Sikeresen beértünk az óvárosba, ahol lázas készülődés folyt a város védőszentjének ünneplésére ( május 7-9 ) ezért mindenütt a díszkivilágítást szerelték, olyat, mint mostanában nálunk karácsony előtt. A történet úgy szól, hogy Miklós püspök a mai Törökország területén Anatóliában egy Myra ( ma Demre a neve ) nevű településen működött, és amikor karácsony előtt látta, hogy egy háromgyerekes szegény család gyerekei nem kapnak ajándékot, éjjel titokban ajándékot vitt nekik. Innen az ajándékozás szokása. Majd annak rendje módja szerint ő is meghalt és a saját templomában eltemették. ( Mi voltunk ott a templomban, amikor Sidében nyaraltunk egy kiránduláson ). Aztán jó cselekedeiért szentté is avatták és ez oly nagyon csípte az olasz halászok szemét, hogy 1087-ben egyszerűen elrabolták a templomból a holttestét és Bariba vitték, ahol az akkori, nyilván már létező Szent Miklós templomba helyezték el és azóta a város védőszentjeként tisztelik. Ez a mai templom altemplomában van elhelyezve. Ő az igazi Mikulás, a finnek meg az ötletet sajátították ki, azt nem tudom, milyen történet alapján. Hej, de szép is volt az a boldog régi világ!

A templom homlokzata

A belső tér dísztelen, de a menyezet!

A kép sajnos életlen, de majd ha a barátaink képeit megkapjuk, akkor biztos lesz benne sokkal jobb is, de érzékelni lehet, hogy milyen gyönyörű.Ez talán jobb, de az áthidalók belelógnak.

Az altemplom, egymással szemben az ikon és az ereklyetartó.

Az arany tányér olyan mint Betlehemben, gondolom arról is mintázhatták, csak az ezüst.

A legutolsó mellékoltárban van elhelyezve a kincstár.

Nagyon élvezetes volt sétálni az óvárost körülölelő várfalon, a tenger igazán csodás arcát mutatta a ragyogó napsütésben.

Rövid séta vezetett a katedrálishoz.

Belső tere itt is építészetileg szép, de dísztelen, viszont nagyon szép az altemplom.

Itt is van néhány ereklye.

Ne kérdezzétek honnan lopták, nem tudom.

Az óvárost itt is a hagyományos stílusban épült erőd védi.

Az erődben kaptunk egy kis csodát, van benne egy kőtár, amelyben a tartomány templomainak legszebb faragványait állították ki, abszolút emészthető méretben és elhelyezésben kiváló ízléssel. Itt tényleg nagy élményben van a látogatónak része.

Innen a kikötőbe vezetett az utunk, mert a hajók eltakarták a kilátást. A hajóról leszálló turistákkal voltak tele a városnéző kis vonatok, mert úgy oldották meg a belváros bejárását, hogy ezeken viszik őket az egyes megnézendő helyekre, majd vissza a kikötőbe.

 Természetesen a kávéház a szokásos műveletekkel itt sem maradhatott el, de volt fagyi is, ami meglehetős csalódás mert Pesten jobb, persze annál, amit itt a kiválasztott fagyizóban ettünk. Másnap Giovinazzoban már az elvárt volt.

Szépen csorogtunk visszafelé és további szép épületet és egy parkot láthattunk.

A sétálóutcán, amely hajaz a mi márkás boltokat felvonultató bevásárló utcáinkra értük el a főpályaudvart, majd a szállodát. Erősen vonszoltuk magunkat a 8 órás gyaloglás után, de vacsorázni még ilyen korán sehol sem lehetett, így beiktattunk egy üveg bort, zuhanyozást és jó másfél órás pihenést, majd hárman, mert Anemi már nem vállalta, elmentünk vacsorázni, melyet az eddig még nyitva nem talált, a szállodában ajánlott vendéglőben fogyasztottunk el, nagy-nagy megelégedésünkre. Az utolsó éjszakán se kellett ringatni egyikünket sem. 

Az utolsó nap reggelén a szokásos, bőséges reggeli elfogyasztása után összecsomagoltunk, elköszöntünk a szállodától, bepakoltuk a csomagokat az autóba és ismét északnak vettük az irányt azokba a kis városokba, ahová a második nap nem jutottunk el.

Első állomásunk Barletta volt. Ez a település volt a legtávolabb és innen csorogtunk aztán vissza a repülőtér felé.

Ez a kolosszus, melyet nem is olyan régen a tengerpart homokjában találtak meg meglepően jó állapotban. 5 méter magas és senki nem tudja, eredetileg kit ábrázolt.

Az itteni katedrális is főleg a tornyával büszkélkedhet, a templombelső hasonlóan puritán, mint az eddigiek.

A városka rendelkezik a már megszokott erőddel, de itt nagyon szép, gondozott park és vizesárok veszi körül.

Következő állomásunk Bisceglie volt, amiből egyetlen említésre méltó épület, a templom látható a képen, egy nagyon szegényes, lepukkant település.

Ezután megérkeztünk utolsó állomásunkra Giovinazzoba, mely ellentétben az előzővel egy bájos, szemmel láthatóan gazdagabb hely, mely nagyon közel van Barihoz, így feltételezhető, hogy a jobbmóduak itt lakhatnak. Nagy készülődés folyik itt is, mert a Giro d’Italia negyedik szakasza május 13.-án innen indul és Bariban lesz a befutó.

Bájos kis kikötő van közvetlenül a főtér mellett.

A pici óváros ékessége a 12. századból származó katedrális.

A főtér nagy temploma éppen felújítás alatt áll, bár a másik templom sem volt nyitva szieszta idő után sem.

A főtér szökőkútja.

A hangulatos utcácskák jellemzik ezeknek a kis településeknek az óvárosait.

És mintha csak tudták volna, hogy búcsúzunk, egy kis rögtönzött előadásba, vagy inkább próbájába futottunk, a beöltözött gyerekek aranyosan csetlettek-botlottak, de ez volt benne a szép.

Nem mindig sikerült eltalálni a jobb és bal oldalt, de van rá még idő.

Nekünk viszont lejárt, innen már csak a repülőtér , a kocsi leadása, a késő gép kiböjtölése és a szép élmények megemésztése volt a hátralévő teendőnk.

Szép volt, Olaszország nem hazudtolta meg magát, hiszen a legváratlanabb helyeken kaptunk fantasztikus élményeket. Ha valaki csak Barit látogatná meg, őt lebeszélem, de az egész összességében pazar volt.

 Fotó: Rudas Kati