Viszonylag gyorsan, probléma nélkül kijutottunk Londonból a kisokos (GPS) segítségével, és először csodálkozhattunk rá az angol vidék szépségeire. Nagyon nagy szerencsénk volt, mert a londoni esős napok után innentől ragyogó időnk volt, igazi kirándulóidő, 25-28 fok, napsütés, enyhe szellő. Persze éppen Wimbledon második hetében jártunk,nem véletlenül tették erre az időpontra a versenyt. Ami még tovább növelte az élvezeti értéket az az időjárás eltolódásából fakadt, itt ekkor volt a természet a legnagyobb tavaszi pompájában, burjánzott minden, a virágok legszebb arcukat mutatták és ez a rendezett, csoda kis kerteket ápoló házak között különleges élményt adott.
Utunk három szálláshellyel sok angliai kisvárost és a körülöttük lévő látványosságokat célozta meg. Minden angliai kisváros fő nevezetessége a katedrális, ezek a 11.-15. században épített monumentális épületek ámulatba ejtik a látogatót méreteikkel, mely a vallásos buzgóság, a gazdagság valamint az előkelőség vetélkedésének tükörképe. Ami egyedülálló az az épületek magassága, minden templom csodálatos színes üvegablakai helyettesítik a kontinenseken szokásos falfreskókat, itt ezeken jelenik meg a biblia, az írástudatlan pórnépnek szánt képregény. Ha a templomot kinéztük, akkor a bűbájos, középkori hangulatot árasztó főutca marad látványosságnak és persze, ha van, akkor a tengerpart a kikötővel. Ezzel elmondható, hogy minden kisváros alig három óra alatt bejárható, a fő látványosságok ennyi idő alatt kényelmes sétával megtekinthetőek.
Mostani kalandozásunk Canterburyben kezdődött, Rye-on keresztül, kis Long Man-es és Beachy Head-es kitérővel Hastingsben folytatódott, azután a Seven Sisters érintésével Brightonon át értünk Chichesterbe, ahonnan csillagtúraszerűen meglátogattuk még Winchestert, Southamptont és Portmouth-t. A reptérre visszafelé jövet megcéloztuk még Hampton Courtot is, de csak a környékére jutottunk el. Mindezt 5 nap alatt!
Canterbury katedrálisát egy gyönyörű kapun keresztül lehet megközeliteni,
ez talán a legismertebb templom a meglátogatottak közül.
A 11.-12. századi katedrális egészen VIII. Henrikig, az anglikán egyház megalapításáig koronázó templom volt, a benne lévő trónszék ma is látható.
Másik fő nevezetessége Beckett Tamás, az érsek, aki kicsit többet próbált meg az egyház – és persze a maga – nevében megengedni magának, mint szabad lett volna, le is szúrták a saját templomában és lett belőle holt, meg mártír.
Külön nem kell hangsúlyozni az ablakok szépségét,
no meg a kupoláét,
ami még érdekes volt, az a keresztelő medence kétrészes megoldása, nagyon bátrak voltak, hogy nem ijedtek meg attól, hogy a felfüggesztett felső rész a fejükre eshet. Nem is esett eddig.
Érdekesség, hogy a menyezet kialakítását egy tükör segítségével lehet élvezni.
Gyönyörű a templom kerengője is.
A fallal körül vett óvárosi rész egyetlen főutca köré épült, itt láthatóak a középkori favázas házak,
hogy mennyire az eredeti állapotban, az persze kérdéses, de mindenesetre a látszatot megtartva. Mint minden ilyen turista attrakciót kínáló helyen vásárosok, mutatványosok és koldusok szép számmal.
Következő napi látnivalóink sorát Rye városkája nyitotta. Egy dombtetőre épült, valaha tengerparttal rendelkező kis halászfalu megőrizte középkori báját, a fallal körülvett óváros legmagasabb pontját uralja a templom, mely azzal büszkélkedhet, hogy homlokzatán látható Anglia, mai is működő legrégebbi órája. Az is különlegessége, hogy ingája a plafonból kinyúlva a bejárati ajtó felett mozog,
miközben magát az óraszerkezetet az álmennyezet takarja. Színes üvegablakokból itt sem volt hiány.
Belefutottunk egy filmforgatásba, így a templom előtti főteret csak a díszletekkel elváltoztatottan élvezhettük, de ez talán csak javított az összképen.
Sétálva a dimbes-dombos városkában gyönyörködtünk a virágpompában,
a szép épületekben
és az angyali nyugalomban. A turista központban kiállították a városka makettjét is,
megállapíthattuk, hogy már csak az erőd maradványait nem érintettük,tehát ezzel fejeztük be a kisvárosi sétát.
Mielőtt aznapi szálláshelyünkre mentünk volna, kis kitérőt tettünk két látványosság érdekében. Az első a Long Man volt, mely a híres angliai kőbe rajzolt figurák egyike. 40 ember magas, amikor felfedezték vagy háromszáz évvel ezelött, akkor még benőtte a fű, ezt kiszedve egy a domboldal mészkő anyagából álló látvány volt, de mára betontéglákból rakták ki, így őrizve meg a ma emberének. Nem tudni ki, mikor és miért alkotta, valójában a két bottal mit jelképez, de látványként igen érdekes.
Ezzel háromra nőtt az általunk már látott ilyen ábrázolások sora, a ló és a nagytermészetű ember után ez volt a harmadik. Javára legyen írva, ez az első, amit ragyogó időjárás mellett élvezhettünk.
Hogy azért ne legyen teljes az örömünk, az odavezető keskeny úton sikerült defektet kapnunk. Valószínüleg a padka egyes részeinek hiánya, majd újbóli megléte okozhatta, minden esetre kereket kellett cserélni. Jancsi profi sofőr, végül is mindent megtalált a kerékcseréhez és mintegy 20 perc alatt végzett is vele. Ha kicsit gyakorol a Hungaroringen kaphat másodállást. Hogy még sanyarúbb legyen a sorsa a nagy ijedtséget leöblítettük egy kis sörrel, persze Ő csak sóvárogva nézhette a kólája mellől, de megfenyegetett minket, hogy este duplán bepótolja.
Tovább haladva megnéztük Beachy Head szikláit és világítótornyait,
ami eltekintve az igen erős széltől és a meredek szikla partján elhelyezett számtalan kereszttől fantasztikus élmény és látvány.
Innen már tényleg az aznapi célvároska, Hastings következett, mely számomra a sakkversenyek versenyhelyszínéről volt ismerős, de itt még eddig nem jártunk. Helyes kis kikötőváros, a domb tetején a várral, mely bús düledékeiben látható, siklóval könnyebben megközelíthető, mint gyalog.
A kikötő nevezetességei a halászházak, melyek jellegzetes formájukkal, magasságukkal utalnak a funkciójukra, itt tárolták a halászathoz nélkülönözhetetlen eszközöket és ebben szárították a halászhálókat, ezért ez a magasság.
Egy kis kikötői csendélet:
Mint minden kikötőben itt is egy komoly szórakoztató komplexum van, számunkra nem teljesen világos módon minden zárva volt. Végül is abban maradtunk, hogy már késő van, ez nem egy olyan hely, ahol a sok turista éjszakázik, ez a magyarázat. Vagy nem.
Az éjjel Jancsi számára nem volt kellemes, végig az előző napi defekten rágódott. Úgy határoztunk, ha megfizethető áron kicserélik a gumit, akkor élünk az opcióval. A város határában lévő szervízben fél óra alatt, kellemes áron megtörtént a csere, így visszaállt az eredeti állapot az autón, meg a kedvünkben. A továbbiakban már semmi nem történt vele, így eshetett meg, hogy amikor a visszaadásnál az ellenőrző fickó megnézte a kocsit, azt találta mondani, hogy ő ilyesmit is nagyon ritkán lát, hogy a kocsi egy kontinensről jött vezetővel sértetlen. Itt aztán visszaállt és nőtt Jancsi egója. Meg is érdemelte.
A harmadik napot a Seven Sisters meglátogatásával nyitottuk, ez állitólag hét mészkőszikla, ami egy öblöt ölel körül. Nekünk a szám sehogy se jött ki, de a látvány szép.
Következő állomásunk Brighton kikötővárosa volt. Miután leparkoltunk a híres-hírhedt Grand Hotel mellett, itt volt a robbantásos merénylet Margaret Thatcher ellen, elsétáltunk a kikötőhöz,
mely egy grandiózus etető és szórakoztató centrum.
Végigsétálva a lálványosságok között és mellett megállapítottuk, hogy ez nem igazán nekünk való szórakozás, de azért érdekes volt rácsodálkozni a pihenő
és az adrenalint kergető, természetesen rengeteg pénzt költő emberekre.
A kikötő melletti árnyas téren
átsétálva jutottunk el V. György keleti ihletésű királyi palotájához,
mely az uralkodó vonzalmát hűen fejezi ki ehhez a kultúrához. Még nagyon régen, 1984-es látogatásunkkor benn is voltunk, ott is tobzódik a keleti művészetekben. És van egy ebédlőasztal 100 személyre terítve, színarany és márkás porcelán terítékkel.
Miután jót sétáltunk,napoztunk és nem volt kedvünk fürödni a 15 fokos tengervízben
tovább indultunk utolsó szálláshelyünk, Chichester felé. Kora délután érkeztünk és jólesően állapítottuk meg, hogy a katedrális 50 méterre van a szállástól,
de még közben van a vacsorázóhely, a Wetherspoon és közvetlen a sarokról nyílik a főutca. Ennek megfelelően a nap hátralévő részében a lepakolás után a rövid városnézés programját bonyolítottuk le, mely a katedrális belsejének meglátogatásán kívül mindent tartalmazott, amit ebben a kisvárosban látni lehet.
Itt is konstatáltuk, hogy este 9 óra után kihalt minden, aki még fenn van, az csakis az éttermekben található.
Másnapi programunk Winchester volt, ahol a katedrális
és a főutca látványosságai
mellett a régi vár, merthogy ez a hely is volt valaha főváros, nagyterme az érdekes látnivaló. Annak idején ez a terem volt a legnagyobb terű fedett építmény Angliában (13.-14. század ) és most itt látható az egyik homlokfalon Artúr király asztalának fedőlapja.
A vele szemben lévő fal az uralkodói családfát foglalja magába, jellemző az akkori viszonyokra, hogy tele van egy ekkora felület!
A katedrálishoz érve találós kérdés jutott eszünkbe, ki tud mondani két angliai katedrálist, melyeknek összesen egy tornya van? Ugyanis itt egy sincs, a Chichesterinek meg egy. A katedrális egy hírességgel dicsekedhet, már akiket mi ismerünk és számontartunk, itt van eltemetve Jane Austin, emléktábla,
emlékablak, de igazán a sír helye nem teljesen meghatározható. Emellett a szokásos gyönyörű tér,
az üvegablakok
és síremlékek.
A templom a múlt században végveszélybe került a talajvízszint megemelkedése miatt, azonban egy helyi búvár hat évig tartó munkával megerősítette az épület alapját és hálából a síremléke a templom előkelő helyén található
Miután még sok idő volt a napból, kérdés volt, merre tovább. Mivel a visszafelé vezető úton volt Southampton, hát menjünk oda, mondtam én, na ez hiba volt. Már csak utólag, itthon derült ki számomra, hogy az emlékeim megcsaltak, mert én összetévesztettem Plymouth-szal, ahonnan a Mayflower indult és azt kerestem. Volna. Ehelyett egy ronda kikötőváros, egy városkapu,
egy szép épület
és menekülés.
De mindenben van valami jó, volt még idő a chichesteri katedrális belsejének megtekintésére,
ahol az egyik fő nevezetesség egy Chagall ablak,
a bejárati íven pedig a regnáló királynő
és az apjának szoborba faragott portréja. Itt is különálló harangtorony van.
Miután majdnem ránk zárták a templomot, hiszen természetesen utolsóként jöttünk ki, a ragyogó napsütésben kezdtük körbejárni és megcsodálni az épületet, az udvarban arra lettünk figyelmesek, hogy gépfegyverszerű fotóapparátokat irányítanak a toronyra.
Kiderült, hogy a helyi madárvédő csapat és a nemrég kikelt sólyomfiókákat figyelik és fotózzák, akik a már több éve a toronyban fészkelő pár első utódjai. Nagyon rendesek voltak, megengedték, hogy mi is belenézzünk a távcsövekbe, jót szemeztem, mint kiderült az egyik fiókával.
Szabad szemmel nem tudtuk felfedezni, hogy hol is van a toronyban a fészek.
Utolsó teljes napunkat Porthmouthnak szenteltük és előzetesen nem gondoltuk volna, hogy ilyen kellemes élményben lesz részünk. Szerencsére a városközpont helyett rögtön a kikötő felé mentünk, ahol az erőd bástyáját és két templomot találtunk, a kis templom látszólag egy rom volt,
melynek a falai maradtak meg tető nélkül, de kiderült, hogy ez csak az eleje, beljebb egy nagyon szép kis fedett rész látható,
bájos orgonával,
ha tudtunk volna zongorázni, akár meg is szólaltathattuk volna.
Nagyon kellemes jellegzetes belsővel bír ez a templom is.
A nem messze tőle található katedrális már kevésbé látványos, egy szép hajómodell
és a szokásos tér.
Már a bástyáról felfedeztük a város legújabb jelképét a Spinakker tornyot,
ez a vitorlát ábrázoló építmény a kikötő fölé magasodó kilátó.
A kikötő egy nagy bevásárló központtá lett alakítva, mely minden igényt kielégít. A parton sétálgatva láttuk, hogy kiránduló hajók indulnak, nosza nézzük meg, mikor és merre mennek, mert ha nem is akartunk felmenni rá, de a Victoryt, Nelson zászlóshajóját azért látni akartuk. Számtalan régi hajóorr díszíti a kikötői sétányt.
Kiderült, a hajók óránként járnak, mi is megvettük a jegyet és kivárva az időpontunkat egy jó órás sétahajókázással növeltük élményeinket. Persze itt is a kikötő jelentős részében a hadihajók játszották a főszerepet, ez ráadásul egy javító bázis is.
sajnos csak távolból volt rálátás a Victoryra, aznap valószínüleg nem is volt látogatható, mert senkit nem láttunk a környékén amikor fenn voltunk a toronyban
de a torony
és a kikötő forgalma innen a leglátványosabb. Visszaérve a partra és elfogyasztva a szokásos üdítő italt Katival meghódítottuk a tornyot. A három szintes kilátóba lifttel lehet felmenni természetesen,
az alsó szinten lehetőség van bátorságpróbára az üveglapon való sétálásra és a kikötő ebből a perspektívából való szemlélésére. Természetesen mindketten hősök voltunk.
A második szint a vendéglátóipari egység, míg a harmadik szint is kilátó, de ez már csak egy hálóval fedett. Nem sok különbség van a két emeletnyivel magasabb helyről láthatóak és a fedett rész látnivalói között, még csak a színes üvegben sem, mert azért fent is ez van. Mint a képeken is látható, a látvány lenyűgöző,
igazi megkoronázása volt a napnak és az egész útnak is.
Természetesen kihasználtuk a bevásárló centrum adta lehetőségeket és a még hiányzó ajándékokkal felszerelve tértünk vissza a szállóba csomagolni.
Utolsó napunkon már csak a repülőtér megközelítése volt a feladat, mivel legalább fél napunk volt, ezért még a vidéki Anglia szépségeit akartuk élvezni, tehát az autópálya kizárásával terveztettük meg a kisokossal az útitervet. Szépen haladtunk is, amikor egy szűk útszakaszon a rendőrség álta utunkat és baleset miatt visszafordított. Na ennyi elég is volt a kisokosnak, minden áron ugyanarra az útra akart minket vinni, mondván ez az üdvözítő. Vagy fél órába tellett, míg sikerült több kacskaringó, újabb rendőri terelés után az autópálya segítségével ebből a makacsságából kilendíteni. Az autópálya gyorsasága áthidalta az időveszteséget, így az eredeti elképzelés szerint Hampton Court felé vettük az irányt. Letérve a pályáról békésen közelítettünk a cél felé, majd egyszer csak lelassult a forgalom és jött a dugó. Szombat lévén ezek szerint nem csak nekünk jutott eszünkbe ez az úticél, így egy, most már saját elhatározásból végrehajtott forduló után irány a reptér, ahol a kocsi gond nélküli leadása, az utolsó sör elfogyasztása után egy problémamentes repülőúttal befejeztük ezt a szép kirándulást.
Fotó: Rudas Kati, Neustadtl Jancsi